Emlékműnél
Lábunk alatt úszik a városi köd,
az erőmű is csak hányja a füstöt.
Kúszik le Pécs makettasztalként
a Dél-Dunántúl legmagasabb hegyén.
Farom alatt e hegynek ormai,
lábujjamnál a város tornyai,
mik nőnek tavaszi cserjeként,
házaknak vörös cseréptetején.
Körülök panelsorok hosszú hada,
mi e csöppnyi várost fogva tartja.
Messzi ligetet, mezőt, legelőt
elzárva a lakók szemei elől,
maximum a hegyen állva...
de amúgy csak a 24-es látja,
kinek romjai ott magasodnak az égbe,
s magasodtak már a szocializmus idejében.
Feb.20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése