Zók

Zók 

Lelkem lüktet, mert átüt a falon 

az a hang, mi szóvá fordult már ajkamon. 

A gondolatba testem s elmém megremeg, 

rázom fejem majd csak elfelejtem. 

Sík takaró fekszik mellettem az ágyon, 

s hogy túltegyem magam a vágyon. 

Vááááááááááááááááááááááááááááááááá 

az álom pszichikus képződmény 

nem jön álom a szememre

 aki másba verem magába beleás 

Undorító szatír vagyok. 

Mert nézem. Az volnék? 

Mert nézem álmát? 

Hátha ismét repülhet, 

tán a Nap is kisüt.

Miért élek egy életet, élethűen hűen az élethez? 

Fejemben a képeket 

próbálom összerakni 

a képletet 

az Éden kapujához, 

apujához. 

Nem az én apám, 

s nem is édenem. 

Képletem az életem. 

Melyben X-ek Y-ra válnak. 

Válnak. 

Válnak le a meszelt emlékek. 

Morzsolódik rendesen. 

Mar. 

Miez az illat. 

Úristenem! 

(de nem apám)

 Szép lágy. 

Mint a Tisza folyása. 

patakokban. 

De minek? 

Karnyújtásnyira, de nem lehet. 

12.október 14.